Az űrlézereket és kinetikus energia fegyvereket azok ellen vetik majd be, akik akadályt jelentenek az amerikai műholdak számára, amivel elvileg a világűrt is hadszíntérré változtatják. Ennek elfogadhatatlanságáról már rengeteget beszéltek és cikkeztek. Legutóbb Oroszország ENSZ nagykövete, Valerij Loscsinyin szólalt fel Genfben az űrfegyverek ellen, mondván, hogy azok csak egy új atomfegyverkezési verseny elindítását szolgálják, nem csak az űrben, de itt a Földön is elszaporítva a tömegpusztító fegyvereket és célba juttató alkalmasságaikat. Oroszország egyben meg is erősítette, hogy nem ők fogják az első űrfegyvert pályára állítani és kérték a többi nemzetet is, hogy kövessék példájukat.

Az orosz védelmi miniszter, Szergej Ivanov 2005-ös kínai látogatásán már figyelmeztetett, hogy országa rendelkezik azzal a képességgel, hogy kellően reagáljon, hozzátéve, hogy mind az oroszok, mind az amerikaiak aktívan használják a világűrt katonai célokra. Eddig azonban mindez meghatározott keretek között folyt, csak kommunikációs, célkereső, hírszerző és egyéb védelemmel kapcsolatos űreszközt vetettek be. Fegyverek nincsenek az űrben, telepítésük azonban beláthatatlan következményekkel fog járni.

Oroszország egyébként számos más ország rakományát juttatja jó pénzért az űrbe, többször anélkül, hogy tudná mit is szállít pontosan. Így akár közvetve is belekeveredhet az orosz űripar egy űrkonfliktusba, ezért számukra sem mellékes az ezekre való felkészülés, ami megint csak a fegyverkezési hajszát serkenti. A fegyverkezésbe pedig új szereplők is beléphetnek, közülük a legjelentősebb Kína.

Az 1950-es évek végétől egészen a 80-as évek elejéig a szovjetek tekintélyes sikereket könyvelhettek el a támadó űrfegyverek terén. 1959-ben az OKB-52 speciális fejlesztő iroda elkezdte egy műholdelhárító (ASAT) védelmi rendszer megalkotását. Ugyanekkor a Védelmi Minisztérium NII-4 kutató intézete megkezdte az ellenséges műholdak elleni küzdelem lehetséges módszereinek kidolgozását.

Az erőfeszítések 1982. június 18-án érték el tetőpontjukat, amikor a szovjet vezérkar gyakorló szimulációt tartott egy nukleáris és űrháborúról, ami több mint hét órán át zajlott. Először két UR-100 (SS-11 SEGO) interkontinentális ballisztikus rakéta került kilövésre, melyeket szorosan követett egy közép-hatótávolságú Pionyér mobil rakéta, a Topol elődje, valamint egy atom-tengeralattjáróról kilőtt ballisztikus rakéta. Ezután két ellenrakétát lőttek ki a robbanófejekre, illetve Bajkonurból alacsony földkörüli pályára állították a Kozmosz-1379 elfogó műholdat. Néhány óra elteltével megközelítette a Kozmosz-1375-ót, ami az amerikai Transit navigációs műholdat szimulálta.

Az űrelfogók hivatalos tesztelési tilalmának ellenére 1983. augusztus 18-án a Szaljut tervezőiroda titokban elkészítette egy lézer és rakéta fegyverzettel felszerelhető hadi űrállomás terveit, ez volt a Szkif. Ugyanebben az évben Jurij Andropov, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára nyilvánosan bejelentette a Szovjetunió teljes űrfegyverkezésének leszerelését, annak reményében, hogy az USA is felhagy csillagháborús programjával.

Azonban 2006 tavaszán az érintett orosz és amerikai ügynökségek elkezdtek mozgolódni. Március elején Vlagyimir Popovkin vezérezredes, az Orosz Űrerők parancsnoka stratégiai fontosságú katonai létesítményeket látogatott meg Kaliforniában és Floridában James E. Cartwright tábornok, az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának parancsnoka meghívására. Egy hónappal később Cartwright látogatott el az Orosz Űrerők főhadiszállására, az űrirányító rendszer számítógépes központjába, Az Űrhadműveleti Központba, a Pletyeszk űrkikötőbe és végül a Szent Pétervári Mozsajszki Űrrepülő Akadémiára.

A tervek részletei egyelőre nem ismerek. A Fehér Ház előzetes közleményei szerint a Védelmi Minisztérium a kommunikációs és védelmi célokat szolgáló Clinton-stratégiától jelentősen különböző elvekkel rendelkező űrvédelmi stratégiát terjesztett Bush elnök elé. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés